2018.01.24. szerda
névnap: Timót
Bulvár

Pásztor Anna: az elején izgi

2014. november 09. 12:47
A tizedik születésnapját ünneplő Anna and the Barbies zenekar november 14-én tartja jubileumi nagykoncertjét a SYMA Csarnokban. Pásztor Anna énekesnő-dalszerző az új lemezről és az elmúlt tíz évről beszélt a Vasárnap Reggel újságírójának.

"Egy magyar zenekarnak általában nyolcévnyi munkára van szüksége ahhoz, hogy eljusson a nagyszínpadra. Mi ezt a nyolc évet végigküzdöttük, remegtük, bejártuk a lépcsőfokokat. Minden eredményt megbecsültünk, a Művészetek Palotájában adott koncertet, a Fonogram díjat, a rádiós első helyet, az MTV-díjat, azt, amikor először gitáron számot írtam. Játszottunk az A-HA előtt, Lenny Kravitz előtt. A kuncsorgásokra nem akarok emlékezni, hogy milyen nehéz volt bejutni fesztiválokra, egyben tartani a zenekart, hogy a tagok higgyenek benne. Inkább arra emlékszem, hogy mennyire örültünk, amikor először pénzt kaptunk egy fellépésért: vehettünk belőle sört és gyrost. Bármikor újrakezdeném " - mondja Pásztor Anna, aki tizennyolc éves korában elment külföldre, több mint tíz évig élt különböző helyeken, Londonban, New Yorkban.

"Koreografáltam formációkat, írtam, táncoltam. Közelről láttam ezt a műfajt. Olyan nagy különbséget most nem látok a magyar és a kinti viszonyok között. Utaztam hatalmas sztárokkal is, de nem volt annyira jó, élhető élet az, mint aminek kívülről látszik. Itthon két óra alatt odaérünk mindenhova, útközben ismerjük a kiskocsmákat, a rajongókat, ugyanez nagyban sokkal embertelenebb, hotelből hotelbe, stadionból stadionba. Az elején izgi, hogy reggel ott a kaviár meg a pezsgő, de magányos lesz hirtelen az ember. Viszont itt a koncert után lehet lángosozni a haverokkal a Corvintető alatt. Itthon könnyebb embernek maradni, élhető a legnagyobb magasság is. Nekünk a külföld ma csak kirándulás, kaland" - hangsúlyozza Pásztor Anna, aki zenésztársaival az Anna and the Barbies tizedik születésnapját ünnepli. November 14-i jubileumi koncertjükön Tátrai Tibor lesz a sztárvendég.

Forrás: Vasárnap Reggel
További Bulvár hírek