2018.01.21. vasárnap
névnap: Ágnes
Közélet

Brutális rendőri intézkedés Vajnai Attilával szemben, előkerült egy videó is

2018. január 13. 09:29

Előkerült egy felvétel, ami bizonyítja: két rendőr durván, hátulról rántotta földre és bilincselte meg a mit sem sejtő Vajnai Attila baloldali politikust, aki egy közszemlére tett Hitler-hanglemez miatt próbált tiltakozni.

A Klauzál téri csarnok egyik boltjában jól láthatóan egy Hitler beszédeit tartalmazó bakelitlemezt kínáltak. A borítón a horogkeresztes karszalagot viselő náci vezér volt. Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke kérdőre vonta az árust, ő azonban nem távolította el a náci propagandát.

A rendőrök csak akkor mentek ki, amikor Vajnai másodszor is telefonált, és közölte: egy festékszóróval kiírja a járdára, hogy "Stop nácik!" Az első betűknél tartott, amikor kiérkezett két rendőr. A horogkereszttel nem volt gondjuk, Vajnai Attilát azonban megakadályozták abban, hogy befejezze a feliratot.

Az eset szeptemberben történt. A biztonsági kamera felvétele azonban, amely az intézkedés kezdetét is rögzítette, csak most került nyilvánosságra. Ebből jól látszik, hogy Vajnai Attila nem tanúsított ellenállást, sejtelme sem volt róla, hogy a rendőrök hátulról földre teperik és megbilincselik.

A politikus elmondása szerint több eljárás zajlik, az egyik történetesen ellene: méghozzá a járdára festett három betű miatt, rongálás címén.

A jogsértőnek tartott rendőri fellépés miatt a rendészeti panasztestület is vizsgálódik, az ügyészség pedig elrendelte a nyomozást. A rendőri túlkapás ügyében Vajnai képviseletét Schiffer András ügyvéd látja el.

Hosszan lehet sorolni, milyen jogsértések történtek - mondta a Népszavának Vajnai Attila. A helyszíni biztonsági kamera felvételéről például - Vajnai kifejezett kérése ellenére - a rendőrök nem kértek hivatalos másolatot, hanem mobiltelefonnal vették fel az intézkedésről készült képsorokat. Az eredeti felvételt törölték, a most nyilvánosságra hozott mobiltelefonos változat létezéséről Vajnai véletlenül, az eljárás során szerzett tudomást.

A politikusnak adatvédelmi aggályai is vannak, ezért a kerületi rendőrkapitányhoz fordult. Mivel hetek óta még csak választ sem kapott, hétfő reggel a lakásán éhségsztrájkba kezd: addig folytatja majd, amíg a rendőrkapitány nem reagál megkeresésére.

Forrás: Népszava

További Közélet hírek