Darabra akarja megvenni a Fidesz a nyugdíjasokat

2018. February. 14. 07:00

10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok. Hegedűs újságírói kérdésre azt is elmondta, nem vitázik Márki-Zay Péterrel, aki egy helyi hirdetési lapban megjelentek szerint vitára hívta ki.

– A rendszerváltozás óta először fordult elő, hogy 416 millió forint tartalékkal fogadtuk el a város költségvetését – mondta a hétfőn megtartott sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere. Hozzátette: ez a keret teszi azt is lehetővé, hogy az idősek megbecsülése jegyében minden nyugdíjas korú hódmezővásárhelyi lakosnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt ajándékozzanak – idézte a politikus szavait a Délmagyar.

Kószó Péter alpolgármester elmondta, ez 11 ezer embert érint a városban. A posta napi 1000-1200 címre kézbesíti az utalványokat. Aki otthon bármilyen okból nem tudja átvenni a levelet, március 8-áig a postán veheti fel.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az időközi polgármester-választás tétje, hogy Hódmezővásárhely nyertes város lesz vagy vesztes. – Akkor lesz nyertes, ha Hegedűs Zoltánnak szavaznak bizalmat a választók.

Lázár János arról is beszélt, hogy Hódmezővásárhelyen átlagosan 100-105 ezer forint a nyugdíj összege. – Éppen ezért senki ne sajnálja a nyugdíjasoktól a 10 ezer forintos utalványt. Azt kérem, mindenki tartsa vissza magát, és ne sértse meg a hódmezővásárhelyi nyugdíjasokat azzal, hogy azt állítja, a 10 ezer forintos utalvánnyal szavazatot lehet tőlük venni. 

Forrás: Délmagyar