2018.01.23. kedd
névnap: Zelma
Közélet

Orbán kínosan magyarázkodik a titokban befogadott 1300 menekült miatt

2018. január 14. 09:32

Ahogy a Sztárklikk is beszámolt róla, maga Orbán Viktor hajtotta végre a Soros-tervet, ugyanis miközben telekiabálták egész Európát a menekültellenes üzenetekkel, titokban befogadtunk 1300 menekültet. Többet, mint ahány ember menekültügyi eljárását le kellett volna folytatni Magyarországon az uniós kvóta szerint.

Most nagyon nehéz helyzetben van Orbán Viktor. A Fidesz ugyanis ezáltal hülyét csinált abból a kétmillió szavazójából, akik visszaküldték a nemzeti konzultációs kérdőívet. Ezért most stratégiát kell váltania, hogy mentse, ami menthető. Egyfelől meg kell magyaráznia, hogy miért fogadtuk be a "gyilkos migránsokat", másfelől újra fel kell tüzelnie a becsapott szavazótáborát.

A miniszterelnök próbálja kozmetikázni a történteket, így a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lapnak igyekezett megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Érdemes felhívni a figyelmet, hogy most először mondta ki Orbán Viktor, hogy egyetért a Ferenc pápával, aki azt nyilatkozta korábban, hogy "befogadni, védelmezni, támogatni" kell a menekülteket.

"Egyetértek Ferenc pápával abban, hogy az EU-nak keresztény felebaráti szeretetből segítenie kell a menekülteken, de kérdés, hogy miként kell segíteni. Az EU-nak segítenie kell a menekülteken, de nem lehet a világnak úgy segíteni, hogy tönkretesszük a saját népünket - mondta Orbán.

Hozzátette: a szíreknek joguk van az életüket mentve beutazni az első biztonságos államba, de hagytuk őket bevonulni Európába, és ehhez minden törvényt hatályon kívül helyeztünk. A menekültek nem háborús övezetekből jönnek, csak jobban akarnak élni nálunk, mint Afrikában vagy Ázsiában, ezért "a segítséget kellene odavinni és nem a migránsokat idehozni. (Ezen a ponton szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy titokban több migránst fogadtunk be, mint amennyit az EU kért tőlünk! - a szerk.)

Szolidárisak vagyunk és ezért kritizálnak bennünket, katonákkal állunk az EU határain, és ez eddig 1 milliárd eurónkba került. Mit tesz azonban Brüsszel és Berlin? Nem fizetnek nekünk semmit, és szidnak bennünket - mondta Orbán Viktor.

Nem hagyjuk, hogy Brüsszel diktálja nekünk azt, hogy kit kell befogadnunk", csak Magyarország döntheti el, hogy kinek szabad magyar földön tartózkodnia. Ennek az alapelvnek a tiszteletben tartása esetén szívesen részt vállalunk egy menekültügyi rendszerben - húzta alá Orbán Viktor.
Szerző: Jász Zoltán

További Közélet hírek