2017.12.11. hétfő
névnap: Árpád
Közélet

Tragikus hír a Balatonról

2017. október 17. 04:30

Sok áldozatot szedett idén a Balaton. Tavaly tizenegy, idén már csaknem kétszer annyi, 21 halottja volt a Balatonnak, ami elsődlegesen az emberi felelőtlenségnek tulajdonítható. Jóllehet jelentős összeg jutott a fürdőzők biztonságának szavatolására, képtelenség lett volna rendőri eszközökkel megelőzni.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a nyári szezon biztosítására 120 millió forintot fordított, ebből százmilliót a balatoni vízirendészeti flotta járőr- és mentőhajói berendezésének korszerűsítésére használtak - írja a Magyar Idők.

A balatoni vízi mentők arra figyelmeztetnek: a fürdőzési szezont követő horgászidény is számos veszélyt jelent. Mivel ősszel korábban sötétedik, és a tóra gyakran egyik óráról a másikra leereszkedik az átláthatatlan köd, horgászladikkal nem tanácsos több száz méterre eltávolodni a parttól - emelték ki. Ajánlatos mentőmellény viselése, és felkészülve az esetleges segítségkérésre, fontos, hogy feltöltött és vízálló tokban tartott mobiltelefonnal induljon mindenki horgászni.

Idén példátlanul felelőtlenek voltak a balatoni fürdőzők: közel háromszázszor mentettek ki embereket Magyarország legnagyobb tavából. Sokan figyelmen kívül hagyták a viharjelzést, a vízibiciklit közlekedési eszköznek tekintették, gyakran előfordult, hogy arról vagy csónakból, vitorlás hajóból felhevült testtel a vízbe ugrottak, és hogy gumimatracukkal gyakran a mély vizet jelző bójákon túlra merészkedtek.
Forrás: Magyar Idők

További Közélet hírek