Máglyán égették el Joshi Bharat édesapját

2018. június 14. 10:02

Az indiai származású műsorvezető életében rendkívül fontos szerepet játszik a vallás, amit a szülei is napi szinten gyakoroltak.

A televíziós idejekorán, hirtelen veszítette el a számára egyik legfontosabb embert, aki a mentora, a tanítója, a példaképe és a barátja volt.

 

- Tizenhárom éves koromban hunyt el az édesapám. Otthon voltunk, este kilenc óra lehetett. Én már feküdtem aludni, és a testvérem keltett, hogy a papa agyvérzést kapott. Akkor még fel sem fogtam, hogy mi történt, csak éreztem, hogy innentől fogva minden más lesz…

- emlékszik vissza imádott szülője elvesztésére Joshi, akinek édesapját a hindu temetési szokások szerint máglyán égették el. Az indiai halottégetés szent és sérthetetlen, a vallási rituálé pedig akár több órán keresztül is eltarthat.

- A gyászmenet mindig a Gangesz folyó partján ér véget, amiben rituálisan ötször merik meg az elhunyt testét, hogy lemossák róla a bűnöket. Ezután ráhelyezik a testet a máglyára, az elholt szájába kenőcskeveréket helyeznek, és a testet is több helyen bekenik ezzel. A máglyát meglocsolják ghível, szanáltforgácsot vetnek rá és befüstölik tömjénnel. Ezt követi az égetés, aminek befejeztével a legidősebb férfi rokon egy bottal szétzúzza az épen maradt csontokat, legfőképp a koponyát, hogy a lélek szabadon távozhasson. Zárásképpen a Gangeszből egy korsó vizet merít, amit a válla fölött ráönt az elhamvasztott testre, és maga mögé dobja a korsót, hogy az darabokra törjön. Ezzel rituálisan megszakítja a rokoni kapcsolatot a halott és a család között, hogy a lelket semmi se kösse többé ehhez a világhoz

– avatta be a Star magazint az indiai gyász illemtanába Joshi Bharat, aki édesapjától is hasonlóképpen búcsúzott.

Forrás: Star