Amerikai turistákat késeltek meg Budapesten

2018. szeptember 25. 10:50

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2016 őszén késével megsebesített két amerikai turistát Budapesten - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.

A vádirat szerint a 26 éves budapesti férfi 2016. szeptember 22-én hajnalban a Mozsár utcában odalépett két amerikai férfihoz, akik egy szórakozóhelyről tartottak a szállodájuk felé. A vádlott kábítószert ajánlott fel nekik megvásárlásra, ám valójában tiltott szer nem volt nála. Csupán az volt a célja, hogy a turisták pénzét megszerezze.

Az egyik férfi elővett a zsebéből körülbelül 50 dollárt, amit a vádlott kikapott a kezéből, majd futásnak eredt. A két férfi a tolvaj után futott, utol is érték, megragadták a kabátját és követelték, hogy adja vissza a pénzt.

A vádlott ekkor elővett egy kést, és azzal többször, több helyen (fej-, illetve nyaktájékon, valamint mellkason) megszúrta mindkét amerikait. Ezt követően elmenekült a helyszínről.

A szúrások mindkét sértett esetében okozhattak volna életveszélyes vagy halálos sérülést, csak a véletlennek köszönhető, hogy ez nem történt meg - írták a vádiratban.

A főügyészség nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a támadó ellen - tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI