"Az Orbán-kormány célja, hogy Magyarországot összeszerelő üzemmé tegye"

2018. július 21. 16:20

Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ágazat lényegében jövőre is ugyanakkora forrásból gazdálkodhat, mint az idén, ami azt jelenti, hogy értékében csökken az oktatás támogatása.

Ennek eredményeként "folytatódik az oktatás lecsúszása, leépülése", miközben növekszik a korai iskolaelhagyók száma, minden tizedik gyermek megfelelő képzettség nélkül kerül ki az intézményekből - mutatott rá.

A DK-s politikus hangsúlyozta, az oktatás színvonalának romlása nemcsak a fiatalok esélyeit rontja, hanem az ország versenyképességét is veszélyezteti.

Az Orbán-kormány célja, hogy Magyarországot összeszerelő üzemmé tegye, és "csak a kiváltságos keveseknek tartsa fenn az oktatáson keresztül való továbbjutás esélyét"

- jelentette ki Arató Gergely, aki szerint a költségvetés mellett erre enged következtetni, hogy 2020-tól már csak nyelvvizsgával lehet felvételizni.

Kiemelte, a DK ezzel szemben úgy gondolja, az oktatás fejlesztése nemcsak az ország gazdasági sikeréhez, hanem a társadalmi mobilitás növeléséhez és minél több diák sikeréhez is hozzájárulhat.

Forrás: MTI / Sztárklikk