Botrány az Orbánisztán bemutatóján

2018. június 19. 07:06

Orbánisztán – Félelem és undor az illiberális Magyarországon címmel írt könyvet Magyarországról Joakim Medin svéd újságíró (képünkön). Szerinte Orbán egyike azoknak, akik félelemre építik hatalmukat, így 2022-re Magyarország annyira meg fog változni, hogy alig fogunk ráismerni. A stockholmi bemutatón a helyettes magyar konzul azt tanácsolta az írónak, a következő néhány évben ne írjon Magyarországról.

Könyve a múlt héten jelent meg, a svédországi sajtónyilvános bemutatóra pedig elment néhány ott lakó, Orbánnal szimpatizáló magyar mellett a nagykövetség egyik munkatársa, Győri Péter helyettes konzul is. Joakim elmondása szerint a kinti magyarok hangosak voltak és agresszívan viselkedtek, többen bekiabálva szarozták le a könyvet - írja a hvg.hu.

Aztán Győri ragadta meg a mikrofont és arról beszélt, hogy az összes következtetésem hibás, a könyvem is az. Az EU kvótamenekültjeiről beszélt, meg arról, hogy a menekültválság idején Magyarország megvédte az uniót. Külön hangsúlyozta azt is, hogy a Soros-kampány nem antiszemita.

Győri hosszan beszélt a mikrofonba, de ahelyett, hogy kérdéseket tett volna fel, inkább csak egy hosszú nyilatkozatot olvasott fel, felmondta, amit szoktak.

„Végül a kiadómnak kellett elkérni tőle a mikrofont. Kényelmetlen légkört teremtett ez a közjáték és a sok dühös bekiabálás a bemutatón, volt olyan résztvevő, akire azért tettek megjegyzéseket ott, mert zsidó.”

Joakim hozzátette, a bemutató végén Győri az utolsók között volt, aki elhagyta a helyszínt, sokat beszéltek négyszemközt, a helyettes konzul azt tanácsolta az újságírónak, a következő néhány évben inkább ne írjon Magyarországról.

„Szerinte az a könyvem nagy hibája, hogy nem beszélek magyarul, azt mondta, ő sem ír könyvet Svédországról, ugyanis nem tud svédül. Azonban én bátorítottam, tegye meg, fontos, hogy megtudjuk, külső szemlélők mit látnak az országunkból.”

Forrás: hvg.hu