Felmondtak az orvosok az ajkai kórház intenzív osztályán

2018. szeptember 21. 07:54

Többségük több mint 10 éve dolgozik az intézményben.

Az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán dolgozó valamennyi orvos felmondta munkaviszonyát az intézményben – tudta meg több forrásból a Magyar Narancs.

A lap cikkében felidézi, hogy a kórház intenzív osztályán korábban dolgozó nővérek is valamennyien beadták a felmondásukat – azt írják, a főigazgató ekkor ugyan feltöltötte a létszámot, nyugdíjból hívtak vissza nővéreket, a gyerekosztályról is „delegáltak” munkatársakat, illetve „bérnővéreket” foglalkoztatnak.  

A Magyar Narancs azt írja, az intenzív osztályon öt orvost foglalkoztatnak, ők huzamos ideje, többségük több mint 10 éve dolgozik az intézményben, összeszokott orvosgárdáról van szó. Négyet közülük vállalkozóként alkalmaznak, az osztályvezető főorvos viszont közalkalmazott, ő munkaszerződéssel kötődik a kórházhoz.

A lap információi szerint több napja valamennyien felmondták a vállalkozói, illetve munkaszerződésüket. Egyik forrásuk szerint az is közrejátszott az orvosok döntésében, hogy a tapasztalatlan nővérgárda megnehezítette a szakmai feladatok maradéktalan ellátását. Mivel mindkét jogviszony tartalmazhat kitételeket a felmondási időre vonatkozóan, az orvosok feltehetően még ellátják feladatukat a kórház intenzív osztályán – teszi hozzá a lap.

Forrás: Magyar Narancs