Heller Ágnes keményen visszaszólt a komcsizó kormányszóvivőnek

2018. augusztus 16. 14:56

Kár, hogy Kovács Zoltán a magyar nyelv gazdag szótárából is csak ennyit tudott meríteni. Érvelés helyett csak szidalmazásra képesek, de ezt nem tartja különösebben érdekesnek – intézte el Heller Ágnes filozófus Kovács Zoltánnak, az Orbán-kormány szóvivőjének a kiszólását. 

A filozófus a lengyel Krytyka Polityczna című folyóiratnak azt nyilatkozta Orbán Viktorról, hogy zsarnok, amire a kormányszóvivő a Twitteren „öreg, bigott és elavult” kommunistának nevezte.

Voltam már burzsoá individualista, antimarxista, most bigott kommunista. A magyar nyelv gazdag szótárából csak három szó jut eszükbe: komcsi, buzi, Soros-ügynök, most a komcsit választotta Kovács Zoltán – mondta Heller Ágnes  a Független Hírügynökségnek. Szerinte a zsarnokságról és Orbán Viktorról mondottakkal lehetne vitatkozni, de nem teszik.

A Kádár-rendszerben burzsoá individualista és antimarxista volt, többször kirúgták állásából, most pedig komcsi – mesélte. Felidézte, hogy 1973-ban részese volt a filozófuspernek, hogy aztán 2011-ben ugyanez Orbán idején megismétlődjék. Most már nem árthatnak neki, ki se rúghatják – emlékeztetett.

Heller Ágnes szerint a „másik oldalon" is túl gyakran hangzik el Orbánékra, hogy fasiszta, pedig legtöbbjük csak buta törtető, ahogyan Kovács Zoltán is az.

Forrás: FüHü