Nem állít jelöltet Czeglédy Csaba körzetében a Jobbik

2018. augusztus 18. 10:04

Nem indít jelöltet a Jobbik a szombathelyi időközi önkormányzati választáson – írja közleményében a párt városi szervezete. Mint ismeretes, az időközi választás kiírását a még mindig előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba baloldali képviselő mandátumának elvesztése tette szükségessé.

A Jobbik közleménye szerint a nem indulás legfőbb oka az Állami Számvevőszék bírsága. Mint írják, megfelelő anyagi forrás hiányában nehéz felvenni a versenyt a hatalommal még egy önkormányzati választáson is, „hiszen áprilisban láthattuk, a Fidesz minden eszközt bevethet”.

Biztosak benne, hogy a körzetet alaposan feltérképezte a kormánypárt, hiszen számára roppant nagy téttel bír a voksolás, mivel egy esetleges győzelem esetén a most kompromisszumok és mutyik árán fenntartott többségét le tudná cserélni – fogalmaz a közlemény.

A Jobbik számára a baloldal álcivil jelöltje teljességgel elfogadhatatlan, „elég az önéletrajzát megnézni, abból tisztán látszik, hogy a szocialista kormányzás alatt milyen állásokat töltött be önkormányzati cégnél, illetve politikai felügyelőként a főiskolán”. Szerintük ezek után elég nehéz elhinni, hogy annyira küzdene azon gyakorlat ellen, amit a baloldal fejlesztett ki és a Fidesz emelt művészi és állami szintre.

A párt hangsúlyozza: a pénzhiány mellett a Jobbik tudatosan tartja magát távol a gőzhengerként mindent letaroló Fidesz és a baloldali jelöltben kiegyezők párharcától. Bíznak a választóik bölcsességében, tudják, hogy szimpatizánsaik tisztában vannak azzal, hogy az MSZMP-nél is vonalasabb Fidesz mindenre képes a hatalom megtartásáért.

„Sajnálatos módon a kormánypárt visszahozta a munkásőr időket, a vasökölként lesújtó pártmédiát, a karaktergyilkosságokat, a hajbókoló pártkádereket és a többi munkásmozgalmi rekvizitumot. Ilyen lehetetlen helyzetben tényleg egyetlen fegyverük marad azoknak, akik mindezzel mérhetetlenül nem értenek egyet és változtatni akarnak: a józan ész”

– írja a Jobbik szombathelyi szervezete.

Forrás: Sztárklikk