Porba hullhat Lázár feje

2018. február 25. 15:58

A választásokra ígérte meg Orbán Viktor, de leghamarabb csak 2021-re érheti el Békéscsabát az M44-es gyorsforgalmi út. A 61 kilométernyi utat Mészáros Lőrinc és érdekköre építheti 150 milliárd forint állami forrásból.

Az M44-es Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszát 2019 őszére, a Kondoros és Békéscsaba közötti utat pedig 2021-re adhatják át a forgalomnak.

 „Ezen a szakaszon is a műtárgyépítés az, ami még meghatározó lehet. Vadátjáróknál az acélszerkezetek lehelyezése történt meg, illetve van, ahol néhány héten belül fog. Illetve ami még jelentős, hogy a vízelvezetési munkák zajlanak ezen a területen is. Nagyon várjuk a jó időt”mondta a Hír TV-nek Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője.

Békéscsaba polgármestere reméli, hogy nem csúszik tovább az építkezés. „Az M44-es kapcsán miniszterelnök úrral megállapodást írtam alá 2016 áprilisába, azóta lényegében elindult az M44-es kivitelezése, gőzerővel dolgoznak a munkagépek, jól láthatóan. Én bízom benne, hogy ez a fejlesztés ütemesen fog haladni úgy, ahogy ezt eltervezték” – mondta Szarvas Péter.

Orbán Viktor a 2014-es önkormányzati választás kampányában Békéscsabára is ellátogatott. A miniszterelnök akkor azt mondta, hogy fejét veszi Lázár János kancelláriaminiszternek, ha a következő választás idején nem az M44-esen mehet Békéscsabára. Az önkormányzati választást 2019-ben rendezik, de addigra az út nem készül el.

Forrás: Hír TV