Rendőrségi feljelentést tett Márki-Zay Péter

2018. augusztus 10. 15:47

Két megbízási szerződésre bukkantak Hódmezővásárhelyen az önkormányzatnál, amelyből az derült ki, hogy a februári időközi választáson fizetség fejében kampányoltak a Fidesznek magánszemélyek.

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt tett rendőrségi feljelentést Márki-Zay Péter polgármester - írja a város a közösségi oldalán.

A gyanú szerint még az előző önkormányzati ciklus idején havi bruttó 135, illetve 250 ezer forintos megbízási szerződést kötött a város vezetése két magánszeméllyel. A megbízottak kötelezettséget vállaltak arra, hogy a megbízó önkormányzat utasításainak és érdekeinek megfelelően látják el a tevékenységüket, az ellátandó feladatok körét azonban közelebbről nem határozták meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két ember feladata valójában az volt, hogy a februári időközi választáson egy nagy politikai párt aktivistájaként segítsék elő a választási győzelmet. Azaz - bár közpénzből származott a jövedelmük - a szerződéssel ellentétben nem az önkormányzat érdekében dolgoztak, hanem pártérdeknek megfelelően.

Egyikük a közelmúltban írásban úgy nyilatkozott: a feladatai közé tartozott többek között az, hogy aláírásokat gyűjtsön, leveleket kézbesítsen, választásra buzdító telefonokat kezdeményezzen, küldöttként részt vegyen a párt országos tisztújító gyűlésén.

A másik személy február 25-től nem tartotta a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal, két, általa később összeállított beszámolóval kapcsolatban kételyek merültek fel - ugyanakkor ismert, hogy rendszeresen dolgozik egy pártirodán.

A polgármester mindkét személy szerződését felmondta június 26-án. Ha a gyanú beigazolódik, a kifizetett pénzt peres úton követelheti vissza az önkormányzat.

Forrás: Facebook