Segédápolóként dolgozott az a hajléktalan nő, akit elsőként bevittek a rendőrök

2018. október 19. 09:46

A XI. kerületben figyelmeztették négyszer a rendőrök azt a hajléktalan nőt, akit a fővárosban elsőként vettek szabálysértési őrizetbe.

Molnár Noémi, az Utcajogász Egyesület önkéntes jogásza a hvg.hu-nak azt mondta, a nőt először 17-én éjjel fél egykor figyelmeztették a rendőrök, majd aznap délelőtt 10-kor és éjjel fél 11-kor is. A harmadik figyelmeztetés előtt arrébb ment, de így is megtalálták. A negyedik figyelmeztetést csütörtökön kapta, azzal fél 1 körül vitték be a Gyorskocsi utcába.

A 61 éves nő 5 hónapja él az utcán, a környéken ismerik. Az élettársa 2017-ben halt meg, egy évig még maradhatott a férfi nevén lévő lakásban, majd barátoknál, rokonoknál húzta meg magát, idén tavaszig.

Évekig dolgozott közalkalmazottként, segédápoló volt majd takarított. Onkológiai betegsége miatt már csak alkalmi takarítást tud vállalni.

A nő kutyája menhelyre került, a holmiját elvették, de valószínűleg mindent visszakap majd. Arról nem volt szó, hogy bármit is megsemmisítenének. A rendőröknek azt mondta, volt már szállón, de ott loptak, veszekedtek, rosszak voltak a körülmények, ezért döntött az utca mellett. Egyelőre nem tud lakást bérelni magának.

Forrás: HVG