Trump kivásárolná Orbánt az orosz kapcsolatból

2018. augusztus 16. 20:08

Hosszú elemzést közölt a magyar politikai helyzet, valamint a magyar-amerikai kapcsolatok alakulásáról a Bloomberg. A cikk, amelyet a G7 szemlézett, egyebek mellett arról szól, hogyan változtatta meg a magyar kormányzati rendszert 2010 óta Orbán Viktor, illetve milyen jövőt vázolt legutóbbi és korábbi tusnádfürdői beszédeiben a kormányfő.

Az amerikai külpolitikai irányváltással kapcsolatos megállapítások között ugyanakkor kifejezetten érdekes, amit az állomáshelyét nemrég elfoglalt amerikai nagykövet, David Cornstein fejtett ki a hírügynökségnek.

A Donald Trump barátjának számító diplomata ugyanis írásban azt válaszolta a Bloombergnek, hogy Barack Obama elnöksége alatt nem megfelelően viszonyult az amerikai külügy Magyarországhoz. „A kritika önmagában nem stratégia”, helyette párbeszédet kell folytatni nemcsak a magyar kormánnyal, hanem a közvéleménnyel is – állapította meg.

Cornstein kiemelte: az Egyesült Államok számára az a legfontosabb, hogy erősítse Magyarország elkötelezettségét a NATO iránt, olyannyira, hogy bástyaként szolgáljon az orosz és a kínai befolyással szemben.

Ez nagyon fontos állítás, hiszen Orbán külpolitikájának sarokköve, hogy a Nyugat mellett Oroszországgal és Kínával is jó politikai-gazdasági kapcsolatai legyenek Magyarországnak – elemzi a G7, amely emlékeztet: éppen ennek a politikának a következménye a paksi atomerőmű bővítése és a Budapest-Belgrád vasút felújítása, amelyeket a tervek szerint jórészt orosz, illetve kínai hitelből finanszíroznak, és a megvalósításában is igen jelentős szerepe lesz az ottani cégeknek.

Cornsteinnek azonban van válasza arra, hogy Orbánnak miért kellene mégis az oroszokkal és kínaiakkal szemben az amerikai vonalat választania:

az Egyesült Államok sokkal többet kínál, mint amit Oroszország és Kína letett az asztalra.

Ha ez valóban így van, akkor hatalmas amerikai üzleteknek nézünk elébe, hiszen a paksi bővítés becsült költsége 12,5 milliárd euró, a belgrádi vasút magyar szakaszát pedig kamatkiadásokkal együtt 750 milliárd forintból pofoznák ki. Márpedig Cornstein azt írta: 

az Egyesült Államok egyezségeket (avagy üzleteket, angolul a deal szót használta) akar kötni Orbánnal.

Ráadásul két területet nevesített is. Az egyik a katonai kapcsolatok erősítéséről szólna, a másik pedig alternatív energiaforrás biztosításáról Magyarország számára, hogy csökkenjen az orosz-függőség. Az utóbbi esetében minden bizonnyal amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról van szó, amelyet Trump nagy elánnal reklámoz szerte Európában, és uniós vezetők ígéretet is tettek a vásárlására.

A másik – az amerikai elnök értékesítési menedzseri beállítottságából kiindulva – alighanem amerikai haditechnika vásárlását jelentené. Ez jó eséllyel megnyitná a Fehér Ház kapuját Orbán előtt, ám nehéz belátni, hogy mi lenne ebben a bombaüzlet Magyarországnak. Mind az LNG, mind a haditechnika esetében egyszerűen ki kellene fizetni a számlát, az amerikai haditechnikai vállalatok olyan ellentételezési, gazdaságfejlesztési programot sem szoktak ajánlani, mint ami a svéd Gripenek beszerzéséhez kapcsolódott.

A portál szerint Paks és a belgrádi vasút esetében Magyarországon, legalábbis a hivatalos nyilatkozatok többsége szerint megtérülő beruházásokról van szó, amelyek megvalósításába ráadásul jó eséllyel kormányközeli vállalkozások is bekapcsolódhatnak. Az amerikai LNG keltette verseny ugyan Magyarország számára is olcsóbbá teheti az orosz gáz beszerzését, de ehhez már az is elég, ha az európai piacon, vezetékhálózatban elérhető. Nem látni tehát, mitől lenne amerikai-magyar összeborulás az oroszok és a kínaiak ellenében – összegezték.

Via: G7