"A keresztény kultúra védelme"

A Kaposvári Egyetemen "keresztény szemléletű vezetői szakirányú képzés" indul, két félévben. Több dolgot nem értek...

Egyrészt mi marad a lehetséges tananyagból, ha mindent elhagynak a keresztény tanítások közül, ami a mostani vezetőknek nem klappol? Másrészt miért nem a Zrínyi Katonai Egyetemen működik ilyen szak, amikor éppen háborút folytatunk a keresztény kultúra védelmében? Ezt legfelsőbb helyről nyilatkozták, és ennek szellemében még az Alaptörvényt is módosították: mostantól minden állami szervezet kötelessége, hogy megvédje a veszélyben lévő keresztény kultúrát. Azt mondjuk nem tudom, hogy fog ennek eleget tenni a tűzoltóság vagy a szabadalmi hivatal, de ez legyen az ő gondjuk. Az Operaház már tette a dolgát, és levette műsorról a kormánylap által megtámadott musicalt. Az MTA nagyobb falatnak ígérkezik: egyelőre védi függetlenségét és szégyenlistára tett kutatóit, akik az istennek sem értették a kulturális hadparancsot. A Figyelő szerint "ideológiailag vezérelt" módon "még mindig kényelmesen elvannak a meddő szendergésben", ahelyett, hogy a demográfiai krízissel és a migrációs válság kormánynak tetsző kezelésével foglalkoznának. Pedig ha egyszer Kulturkampf van, akkor mindenki behívót kap, aki ellóg, az dezertőr. Babits már látott ilyet, igaz, akkor a harc a könyvégetésig fajult, ami megfogalmazásában annyit jelentett, hogy a hadparancsból "a könyvégetők a végső következtetést is levonták." A lényeg, mint keserűen írta," pártunk egyedül üdvözítő világmegváltása...,Ha ennek a betű nem segít, vagy éppen ellene hat: pusztuljon a betű!" Ami veszélyben van, az a betű. Nem csak a keresztény kultúra, azt majd megvédik Kaposváron. A kultúra maga.

2018. June. 26. 12:09

Meghalt Nyers Rezső. Szerettem.

A nekrológokban inkább méltatni illik a távozót, de ő ebben is különlegesnek számított. Szeretetre méltó volt, pedig a politikusokat ritkán lehet csak úgy, egyszerűen szeretni, anélkül, hogy egy "de"-vel kezdődő mondatot ne kelljen gyorsan hozzátenni. Ők se gyakran szeretik egymást.

 De őt lehetett. A régi idők neveltje volt, a korszakot megújító fényes teljesítményekkel, de néha osztozva a kor szégyeneiben is, mégsem jött az ember szájára, hogy "Nyers elvtársnak" szólítsa. "Rudi bácsi" volt minden ismerősének, bácsi, és nem hivatalos méltóság. Kis, madárcsontú ember, a mesebeli manók hegyes orrával, csendes somolygásra álló szájjal. Régebben létezett az a bárgyú kifejezés, hogy "emberarcú szocializmus". Ha volt igazságtartalma, akkor róla mintázták. Ha az ő 68-ban kezdődő reformjai nincsenek, többen egy percig sem gondoltuk volna később, hogy van keresnivalónk az állampártban. Nekünk ő volt a legendás "68", amelynek lendületét , fiatalságát és reményét Orbán nem véletlenül akarja kitörölni a világtörténelemből. A reformszellem a reformok után, félreállítva is vele maradt. "A társadalmi megújulás szellemi megalapozása" érdekében alapította Vitányival, másokkal 1988-ban az Új Márciusi Frontot. A fiókomban őrzöm a 112. számú tagsági igazolványát. Hát persze, hogy ő lett az új párt, az MSZP első elnöke. Még dühös is voltam Horn Gyulára, aki felváltotta a székben, csak később tanultam meg tisztelni politikai képességeit, vezetői erejét, ma már visszasírt teljesítményét. Rudi bácsiban valószínűleg több volt a csendes bölcsesség, mint a harcrakészség. De szelidségében is szívós volt, ha az igazságáról volt szó.  Az Új Márciusi Front igazolványával együtt még valahol ott lehet a fiókomban a réges-régi állampárti tagkönyv is, aminek Rudi bácsi nélkül nemigen vágytam volna a birtoklására. Neki el lehetett hinni, hogy a rendszer reformálható, hogy a nagyobb egyenlőség eszményei majd összeférnek egy működő gazdasággal és demokráciával is. Nem relikviának tekintem, de szégyelltem volna a mozdulatot, amellyel sunnyogva kidobom. És persze ott van az 1989-es első MSZP-s igazolványom, -akkor ő volt az elnöke-, nem is könyvecske még, csak egy kettéhajtott kis kartonlap. Igaz, van ott minden, a régi képviselői igazolványok mellett -talán jelképesen- egy lejárt vezetői jogosítvány is. A fiókomban ott van Nyers Rezső.

2018. June. 24. 13:20

A második mondat

Amiért drukkolok a kongresszusunk előtt, az a második mondat. A híradások, tudósítások második mondata.

Az első nyilván arról szól, ki az új elnök, kik a pártvezetők. Ez fontos, de egyelőre inkább nekünk. A második mondatban szerepelhet, mivel fordult az MSZP az országhoz. Mi az a legfontosabb gondolat, amelyet közhírré akart tenni, kihasználva azt a más napokon ritkuló figyelmet, amely kongresszus idején egy pártra irányul. Ajándék-pillanat. Vétek volna elszállni hagyni. Vétek volna, ha csak tisztújítás van, és nincs jele, ígérete politikaújításnak. Ezért gondolkodom, mit szeretnék a második mondatban. Melyik társadalmi csoporthoz szóljon? Az elsodort faluhoz (hogy nagyon más értelemben használjam Szabó Dezső terminusát), a lemaradó térségekhez, a munkaerőhiány ellenére is kiszolgáltatott munkavállalókhoz, a pályázatok cinkelt lapjaiba lassan belenyugvó vállalkozókhoz, a boldoguló, de légszomjjal küszködő, szabadságában és önérzetében sértett középosztályhoz, a ránk is dühös ellenzékihez vagy az "ezeknél a Fidesz is jobb" alapon szavazó kormánypártihoz?  És miről? Figyelmeztessen a friss veszélyekre az Alaptörvény-buherálás, a megjövendölt gazdasági válság, az Európa-konfliktus, a szolidaritás elleni irtóhadjárat, a tudás, a szellem elleni frontális támadás, az álkeresztény Tartuffe-ök tobzódása kapcsán? Hirdessen meg konkrét segítő, szociális és jogvédő akciókat? Mondjon végre néhány egyenes állítást kevésbé népszerű témákban, menekült-ügyben, hajléktalanságról, cigányokról? Oszlassa el a parlamenti ellenzék körüli megalkuvás- és mutyigyanút? Készüljön az önkormányzati visszavágóra? Bármelyiknek és mindegyiknek örülnék. De legjobban annak, ha egyáltalán lenne második mondat.

2018. June. 17. 07:53